 |
Ércbányászok 124x100 cm |
 |
Mentőakció 133x100 cm |
 |
Sodrásban 133x100 cm |
 |
Gollam és a repülő denevér 30x40 cm |
 |
Kerstin 133x100 cm |
 |
Hajnali munkások 100x133 cm |
 |
Római vágás 100x133 cm |
 |
Zsákemberek 100x133 cm
„Réteges
exponálások”
…mert végső soron: a kép mögött is „csak” képre akadunk…
Tisztelt jelenlévők!
A hasonlat (itt és most például) olyan, mint „vízjeles
stigma”, mint melankolikus pecsét: egy (végső soron megoldatlan) kódex fedelén
elmosódott arc, vagy agónia magányára folyva – és ragadva…
Bartus Ferenc ezen kiállítási anyagát (véleményem
szerint) hiba lenne konkrét definíciókkal illetni (illetve szétroncsolni)…
Beszélhetnénk persze művészetelméleti, bel-kémia,
archaikus fotótechnikai utalásokkal elegy tudatosságról; beszélhetnénk például
sajátos részecske-boncolgatásos (egyben képlékeny-mámorú) agyalásokról; vagy
beszélhetnénk mindezek abszurdba-hajló személyes esetlegességeiről (is)… - - (Ó:
harmón-iák, jaj: inter-Ferenc-iák!) -
Nem beszélünk.
A vörös vérlúgsó* tudja a dolgát!
(A vér vak – és domináns – vitalitás, akár a tettek
idegvégződéseivel írott, örömteli nyelv-torzítás…)
És miközben nem beszélünk a képek mögötti
hétköznapiságról, a máskülönben fontos: favágásról, hajvágásról, gyomlálásról,
borospincéről, elődökről, egy közeli barát portréjáról, vagy a szakdolgozat-előétel
szenvedélyes felfalásáról = az alkotót (szakmai aggodalmain túl) mások is
meglátogatják: fáklyával jön a Fehér Bohóc, az éjjeli ön-marcangolókat elkísérő
Köztes Lét alakja... – Nedves-viaszos arc-nyomata hajnalra: kéklő szesz-páraként
dereng a műterem ablak-üvegén… -
Intermezzo:
/Kirchner (Ernst Ludwig), Nolde (Emil) és Ensor
(James) ziláltan megnyúl, maszkos alakjai folynak egymásba az alul- és
túlexponált terekben… - A (higanygőz okozta hevenytől is mérgezett) portás, aki
az étheri kígyóként kúszó terpentintől folyamatosan kapatos: sötét alagsorban
matat, botladozik… - majd zseblámpával hadonászva: a sötétkamrába esik. – Ott,
fülledten-vöröses félhomályban: Bacon (Francis) - révületű alak a nyers időt
nyúzza éppen, mintegy önnön, végtelen-rétegű szalonnatömb-portréját faragva,
sav-marta ecset-késekkel…/
Az épület-rengeteg mögötti parkban: a Brómezüst Zselatin pantomim-csoport
gyakorol.
(Részecskéik, minden „porcikájuk” együtt rezdül az
ébredő földdel – és növényzettel…)
A reggel hideg testéből, mint rejtett
szökőkút-csonkból, vagy vágott katéteres-csőből (pulzáló köldökön át):
karmazsinszín-maszatos permetek buggyannak a szoborkertben kiterített, még
fixálatlan, megdermedt vásznakra… -
Anyagok metamorfózisa: természet-kristályok, ásványok is
rezonálnak, morzsolódnak, élet-tereinkbe ivódnak (most éppen: pasztell-színű foltos
opál, turmalinos cián, malachit, asztrál-achát, krizolit, füstkvarcos
akvamarin, sápadt-kék kalcedon – és holdköves nemes gránát lehel hópehely-obszidián
párát)…
Az alkotó(kedv) is fölébred – és jegyet vesz egy
(könnyednek ígérkező, ingyenes) előadásra. -
Intermezzo, no. II.:
/Az Apostol
padlásszobájában (az Epreskert mögött): A
(bizonyos) Hóhér Kötele című minimalista
darabot adják. A hóhér portréját (kortárs darabhoz illően) egy lassított,
akadozó filmkockáról vetítik rá a nézők arcaira. – Ez, a különben szimpatikus (talán
nem is) hóhér: munkaidőben, míves bicskával falatozik. Halálosan higgadt.
Enyhén látomásos (de feltűnően fiatalos) arcán: egy egy-pöttyös katica mászik =
szinte mozdulatlan… - Rezonáló anyajegy!.../
- Ó, (a bizonyos) embrionálisra csupaszított (képi)
költészet álarcai, átiratai - gondolja egy összegezni próbáló néző, vagy olvasó
-: hematitosan vonzó-felületű, illetve absztraháltan monochrom
sejtés-rezonanciák! – Gondolja, de efféle zagyvaság-metafora-halmozást,
szerencsére: nem mond el senkinek… - Tehát: ismét „magunkra” marad(t)unk! -
Maratás - túlhívás - sűrítés - elengedés… Lépcsőfokok…
- Hígítás és újragondolás (éveken át)… Megszakító fürdő - univerzális fixír - fixír
fürdő - vörös vérlúgsó… Lépcsőfokok…
Rituális fejbelövés (visszatérő álom a Fehér
Bohóccal)… -
A „beavatás” keresése: tovább-lépés, tovább – tovább,
talán: ugyanoda… -
Íme, a duplex élmények, reflexek, behatások (g)énkutatás-fragmentumai… - - Ám:
Bartus Ferenc (fátyolosan expresszív) ön-maró hatású
(atavisztikus gond/olat/okkal is átitatott) alkotásai, még-ha összetett
munka-folyamatának darabjaiként is tekintjük őket: mindenképpen többek, mint
egyszerű „töredékek”…
Summa summarum (ahogy a költő mondaná, és mondotta is:
panyigai, panyigai, panyigai ü! -……………………………………. -): a kiállítást – zenei
átvezetéssel – ezennel megnyitjuk!
Fészek Galéria - Hermann Terem,
Budapest, 2011.04.19
Nagy Zopán
*a ferrocianhidrogénsavnak H8FeIV2(CN)12
és a ferriciánhidrogénsavnak H8FeVI2(CN)12
káliumsói. 1. Sárga V., káliumferrocianid, ferrociánkálium, K8FeV2(CN)10
+6 H2O nagy, szép citromsárga színű, táblaalakú kristályokból áll.
Gyárilag úgy készül, hogy különféle nitrogéntartalmú állati hulladékokat, u.
m.: szarut, patát, körmöket, bőrt, szárított vért (innen kapta nevét),
talpdarabokat vasedényben hamuzsírral és vasreszelékekkel összeolvasztanak. A
kihűlt tömeget vízben feloldják és többször átkristályosítják. A kereskedésbeli
sárga V. rendszerint kevés káliumszulfátot is tartalmaz; nem mérges, vízben
oldódik; 100°-on kristályvizét elveszti, magasabb hőmérsékleten pedig nitrogén
fejlődése közben ciánkálium és vaskarbid (FeC2) képződik belőle. A
berlini kék és más festékek, továbbá ciánkálium készítéséhez, a vas
keményítéséhez stb. használják. - 2.
Vörös V., káliumferricianid, ferriciánkálium, K6FeVI2(CN)12,
sötét rubin-vörös, rombos piramisokból álló test, melyet az előbbeniből úgy
készítenek, hogy annak oldatába addig vezetnek klórgázt, mig a folyadékból
kivett próba ferrikloridtól meg nem kékül. Vizben oldódik, oldata ferrosókkal
sötét-kék színű csapadékot ad, amelyet Turnbull-féle kék néven festékül
használnak.
|
 |
| Molnár Éva művészettörténész, Nagy Zopán költő, fotóművész |
 |
| Herman Levente, gitár |
