Bartus Ferenc: január 2017

R.E.M.ember – avagy: alfa-állapotok, álom-fázisok, áthallások… – Bartus Ferenc: Rapid Eye Movement című kiállítása nyomán

Emlék-feltárások, másvilág-fixálások? Az alvásban-élés szintjeinek kibontása, szokatlan (gyakran ismeretlen) szín-skálák „szintaxisokká” alakulása, kifordítása,

az elme gyümölcsvelő-rétegeinek: burkokon, áttetsző lebenyeken való (valótlan) átpréselése? – Kérdés-sebek feltépése? Magzat-létek, archaikus életképek, kiszakadt, lüktető köldökzsinór-képződmények ecsetkezeléses szín-darabokká varázslása, rendezése? – Ki tudja? A „tudásokat tudó” talán tudja-e? Alkotó, befogadásra tárulkozó, vizionáló rezonáló, félrehúzódó magába-látó: egyaránt lehet szkeptikus. Itt, akár Descartes módszeres kételye (álom-argumentuma) is eszünkbe juthat… Kétkedésben, kutatásban, félreértésben, idegi be- és kivetülésben („impro-, intro- és extro-vaganciában”), megmerülésben, magárahagyatottságban: az egyazon alkotói világban szemlélődő(k) találkozása elkerülhetetlen – és feloldásokra váró feladat. Vagy éppen óhajtás, kísérlet (és itt, kérem, ne veszítsék el a fonalat)!

Folytassuk a „kezdeteknél”. Most, mindenki alszik. Együtt alszunk mindannyian. Egy Nagy Álom egyik fázisában alszunk. Mind. Annyian. Ehhez nem szoktunk hozzá, vagy csupán nem tudatosítottuk, most mégis ez történik. Ezt választottuk, mielőtt tudtunk volna róla… Jegyezzünk meg egy képet (bárhonnan, nem feltétlen ebből a térből, nem feltétlenül Bartus Ferenc festményei közül, de miért is ne) – és miután másodszor is elhangzott a kiállító neve: hunyjuk le szemeinket 7 másodpercre…

Igen, jól látjuk: alvás közben is lehunytuk szemremegést vizsgáló külső-belső szemeinket, melyek a rezonanciák vibrálásai által lapozgatják, tárják (b)elénk az újabb- és újabb kép(zet)társításokat…

A cetfélékről állítható, hogy nem ismeretlen előttük az, amit mi szellemiségnek nevezünk. Ezek a csodás élőlények nagyon könnyen kerülnek a meditáció állapotába. Az alámerülések álomszerű (éber) önkívületet idéznek elő…

„Őseink úgy hagyták el a tengert, hogy magukkal hozták saját akváriumukat.” –

Ezt vallják például A nagy kékség alkotói is. Nem véletlen tehát, hogy a savó, amely sejtjeink belsejében található, azonos az óceán vizeinek vegyi összetételével. Belül(ről) tehát „tengeri lények” maradtunk…

Ám, mindezzel – és általában az összetett ős-tudással nem tudunk mit kezdeni, ráadásul (manapság): ükapáink helyett inkább űrkapáinkkal foglalkozunk, vagyis nem (az) atavisztikus időkből ismerhető mély-valóval, hanem elérhetetlen (légből kapott), ismeretlen fikciókkal…

Az ötödik álom (a delfin-álom) egy sajátos, külön szférákat is meg-megnyitó, levitáló dimenzió. – Ooááá-nyííí… Ííny-y-kírkíír-zir-zirr, díí, nyíí, rííí, arkarsií, zríí-rííí-zrííí…

(Lenyelt diktafonból, gyomorból átszűrődő, emésztés-fátylas hangbetétek.)

Orpheusz ébreszti Morpheuszt, Morpheusz (Hüpnosz* fia, az álmok istene, alakítója) altatja Dionüszoszt, aki álmában, közeli barátja: Marszüasz pánsíp-játékát hallgatja. Ő: a remek auloszjátékos, a nagy Szatír, a hősködő hősköltő, a későbbi áldozat, akinek élve lenyúzott, barlangba felakasztott bőre megmozdul, rángatózik, ha fuvola, pánsíp, líra, kithara vagy hellenisztikus oboa hangja áramlik… Dionüszosz (ismét) alva lát, s az erdő mélyéből a következő kevert lények látogatják: Pán és Khagán-agár egyvelege, kecsesen, asztrál-szerűen; Karéliai medvehajtó: Akitával és Perzsa unikornissal vegyülve; Arameus férfi pikkelyes eszkimó-lánnyal, egy nyomkövető álomvadásszal (szimatolva, négykézláb járva is közösülve); mitológiai ködlovag-kivonat, párolgásokkal, kényszerzubbony-elektrosokk-rájával; Mágikus fenevad és Kerub keverékek; barlangi Khimérák: Elf-aranykori alfajok; agancsos üszök-bestiák: hydrafurmány hódrufnyával; tatu-páncélos vadrekettye-szellem aurája; skizofrén bohóc-szerzetes és dementor-köpönyeges ragacs jelenés plazma-cuppogása…

(*Hüpnosz, az Álom és Thanatosz, a Halál a görög mitológiában ikertestvérek, az Éj istennőjének fiai.)

Azon elméletre, mely szerint bizonyos anyagokat el kell távolítani az agyból, néhány éve született egy átütő felfedezés. Alvás során az idegsejtek között az egyik fontos idegrendszeri sejttípus, a gliasejtek közreműködésével csatornák nyílnak meg – afféle csőrendszer lép működésbe, s ennek révén szinte nagytakarítás történik. Az idegrendszerben lévő folyadék átöblíti az agyunkat, s eközben a salakanyagok sokkal nagyobb sebességgel távoznak, mint az ébrenlétben. Ez a fajta „agymosás” kifejezetten pozitív, elvégre a legsúlyosabb, mindenki által rettegett idegrendszeri betegségeket, a Parkinson- és az Alzheimer-kórt éppen az váltja ki, hogy a salakanyagok plakkok formájában lerakódnak az idegrendszerben, ami demenciához és súlyos „motoros” problémákhoz vezet. (Acsády László agykutató)

A kialvatlanság rontja az ember teljesítőképességét és csökkenti az immunrendszer védekező képességét. Az alvásmegvonás vagy a REM fázis megvonása halálhoz is vezethet. Ahogy öregszünk, a REM szakaszban eltöltött idő fokozatosan csökken.

Paradox hypnoid fázisban, elalvás előtt tömeges vizuális kép jelenik meg, de a „beteg” még a külvilág ingereit is felfogja és a kétféle eredményt egymással keveri (hypnagog hallucinatio)… Narkolepszia állapotában gyakoriak az élénk, álomszerű percepciók, melyek az elalvás idején jelentkeznek. E percepciók, gyakran, ijesztő szituációkat hordoznak, amelyeket a „beteg” valódinak tart, és látási, tapintási, hallási hallucinációkat tartalmaznak… Mi pedig most („egész-ségünknek” hála): hallgassunk bele a színek zöngéinek összetett moraj-suttogásába!

A férfi, álmában: a fiú álmában járt, akinek álmában: a Hét Homunculus járta a vidéket. Az intim szférákba is benéztek… Éjjeli padlásszoba-neszek, mocorgások, karmolászások, hehegések: akár a kis nyestek, nyusztok, nyüsztök, démongúzok, hermenyétek surranásai… A jelenés-emberkék bőre alól az Uroborosz-jel világított,

s folyamatosan kaparászták-dézsmálták fő eledelüket: a templomi vörös téglát és a sötétpiros terméskövet, hevesen szippantva a reszelékeket… De a szomszéd helyiségben, az eltűnt festő „maradványaiból”, például a világos-vörös permanent akrilból vagy még inkább: a caput mortuum violet mars-ból is szívesen szürcsöltek…

A fiú (a férfi álmának álmában): kiállt az erkélyre. A köd ritkulva, gomolyogva sistergett. A hajnali folyópart felől egy impozáns kristály-kék achát agár, mögötte pedig egy sár-foltos, ezüstös-hínárral díszített eb, talán egy gascogne-i kék kopó közeledett… Körülöttük kis emberkék, mintha mandragóra-gyökerek…

A Fullmetal Alchemist mangában és anime-adaptációinak megfogalmazásában: mindegyik Homunculuson van egy Uroborosz (a saját farkába harapó kígyó) jel.

A hét fő bűnről lettek elnevezve. Amikor az alkimista humán transzmutációt hajt végre, akkor jöhetnek létre. A Vörös Kövek segítségével nyerik emberi alakjukat és képességüket. Mindaddig bármilyen fizikai sérülésből pillanatok alatt felépülnek, amíg az Uroborosz tetoválásuk sértetlen. Elpusztításukhoz: az erre a célra kifejlesztett Kör és a transzmutált ember maradványai kellen(én)ek. Állítólag:

a feltámasztott ember bizonyos darabkái legyengíti őket…

Titanium dioxid… A szomszéd szobában lakó (Bartus nevű) festő alteregója gyakran emlegette az égkék diszperzió- majd a smaragdzöld réz-komplex származékok örömteli beszippantását, de a kiválasztott kövek, ásványok megszállott-meghitt simogatását is örömmel művelte…

A sajátos befelé-figyelések által, mint tudjuk: az egyéni csatornák és a kollektív tudattalan folyosói egyaránt egymásba nyílhatnak… Az általunk „Idegen”-ként definiált lények, erők vagy érzések: itt rezegnek körülöttünk, bennünk. Átjárnak, ki- és betekintenek. A költő is éppen „éber” alfa-állapotban képz(el)ődik. A „jelenlevés” egyik paradoxona: az egyidejű itt- és máshol levés (szimultán) utazás-típusa, amely mindennapos gyakorlattá válhat, ha van szenzibilis „táptalaj-otthona”…

A bábjátékost egy bábjátékos mozgatja. A Nagy Bábjátékos egyik bábjátékos fiának bábjátékosa… Egy fogfájós farkasban élő (deresre dermedő) nyúl – egy hatalmas nyúlban élő farkas belső nyula – feszülten fülel: vasárnapra vihar várható…

Kenta-uronok, hippodrom-drónok, hipnózisban, regresszív delejezésben körbe-körbe ájulva, spirális elmecsarnokban, monumentális csigaház-mészropogás-felületű-surlófény-visszhangzás amfiteátrumokban (álruhákban, kerengő dervis köntösbe, fehérvér áztatta gézbe csavart) körbe-vágtázó, de visszafelé vetített, mozzanat-tompítottan ragyogás-monochróm látomás-futamok… Mindez a mélységes (magzatvíz-állagú, opálos) Képzelet-óceán mélyén (bíborköd-reflexív plexi lampionokkal) sötétkamra-hasonmás kagylóbúvárok lassított tátogása által, gyomorból-tüdőből-szellemből-zsigerből megvilágítva… Hölgyeim, uraim: tessék, ízleljék! – Két korty kék ködöt, két korty karmazsint! Tessék, tessék…

Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat, 2017. március 3.
Nagy Zopán