Bartus Ferenc

2024. november 14., csütörtök

B50 ⇄ S70 – Bartus Ferenc és Sebestyén Zoltán festőművész kiállítása

https://www.festeszetnapja.hu/event/b50-%E2%87%84-s70-bartus-ferenc-es-sebestyen-zoltan-festomuvesz-kozos-kiallitasa/

B50 ⇄ S70 – című kiállítás / Pataki Gábor művészettörténész

Nem ünneprontásként, de egy idézettel kezdem: „A legszörnyűbb dolog születésnapolt ünnepelni, megünnepelni azt, hogy egy kicsit megint közelebb vagyunk a véghez, mégis folyton-folyvást megtesszük.” Nagy Árpád Pika mondta ezt 10 évvel ezelőtt, a jelen kiállítás szempontjából is fontos Nagykáta-Erdőszőlői Művésztelep kiállításának megnyitóján. S valóban folyton-folyvást megtesszük ezt, hiszen ki kell ragadni néhánx megkülönböztetett pillanatot, dátumot az idő szakadatlan vonulásából, rá kell néznünk önmagunkra, itt és most a műveinkre is. A művekre, melyek tényleg meg tudják állítani e kíméletlen processzust, s melyek ezáltal – ahogy Pika mondta ugyanezen a megnyitón - utat mutathatnak a transzcendencia felé.

A két évszámot (70 és 50) a meghívó összekötő két félnyíl is jelzi, hogy a kerek számokon túl vannak még kovalens kötések a két alkotó között. Köztük személyesek is: egy több évtizedes, amolyan mester-tanítvány kapcsolatból barátsággá való viszony, a hosszú együttlétek és együttműködések a lepukkant tanyasi iskolából nyári művészteleppé váló Erdőszőlőn, közös csoportkiállítások. S ha nem is feltétlenül stilárisak, de szemléletbeliek minden bizonnyal: vonzódásuk a figurativitáshoz, az enigmatikus helyzetek megjelenítéséhez. De ide sorolhatjuk a fotóból való kiindulást, a montázsok iránti vonzalmat, egyes motívumok ismétlődő, jelzésrétékű felhasználását.

Pedig össze sem beszéltek, szó sincs eleve koordinált felelgetésről, a művek ravasz dialógusáról. Ráadásul ott vannak a műfaji különbségek, Bartus olajképei Sebestyén Zoltán lightboxaival szembesülnek. Ez utóbbiak komoly meglepetést okozhatnak még a művész ismerőinek is, hiszen most kerülnek először nyilvánosság elé. Ráadásul munkái komplexebbek a puszta hátulról-belülről megvilágított dobozoknál, hiszen plusz fényforrásokat, kiegészítőket applikál hozzájuk. Kezdetben, mint az Arcom a maszkom című műpáron a fénylő flitterek inkább a fényképre kerülő rajz, az az arcot és a maszkot közrefogó kéz felerősítésére szolgálnak, áramlásukkal önkéntelen hommage-ként emlékeztetve a 20.századi magyar képzőművészet egyik kardinális alkotására, Vajda Lajos Felfelé mutató ikonos önarcképére.

További dobozai kiindulópontja a saját maga által készített fotó. Ilyen a párizsi Pere Lachaise egyik síremlékszobrának letört ujjú angyala, ahol az imádkozás szokásos gesztusát lehetetlenné tevő hiányt a fel-felvillanó, áldást kínáló pótkezek ellensúlyozzák. Élettel, halállal, a Pika által is emlegetett transzcendenciával vív az a mű is csendes, némajátékszerű focimeccset, melyen a műteremablakba tett napszemüvegből visszatükröződő alkotó egy beillesztett video révén találkozik fiatalabb, ám a múló időre figyelmeztető, koponyával labdázó önmagával. A közelmúlt karizmatikus katolikus egyházfői most egy lepukkant raktárban kísérlik meg hitük és hitünk megerősítését, míg Mária egy bolhapiac babaroncsai közt keres megfelelő fejet a kisded számára.

A lightboxok tehát meglehetősen komoly lételméleti kérdéseket feszegetnek, s e komoly problémák meglehetősen komor kicsengéssel párosulnak. Ugyan Sebestyén festményeit sem lehet túlzott jókedvvel és léhasággal vádolni, ám a most kiállított művekben jóval kevesebb nyoma van azok enigmatikus, titokzatos, másfelől a fekete , vad romantikára jellemző, a horrort és iróniát ötvöző szellemének. Ezek a dobozok- már mediális sajátosságaik miatt is – hisz legfontosabb őseik közé a járókelő szemét megcélzó neon fényreklámok sorolhatóak, – jóval evokatívabbak, nem igazán tolerálják a közömbös félrenézést. Mintegy vizsgáztatnak bennünket, meghorzsolva egyéni és kollektív felelősségünket a világ állapotáért.

A Sebestyén Zoltánnál húsz évvel fiatalabb Bartus Ferenc is az általa készített analóg fotókból (sokszor azok negatívjaiból) indul ki. Felvételeinek forrása az itt már többször említett Erdőszőlői Művésztelep, annak épülete, környezete, s az ott dolgozó művészek. A felvételek láttán ne gondoljunk fotós Bravurstückökre, riporteri „elkapott pillanatokra”. A volt iskolaépület pergő vakolatú falrészlete, az udvaron dolgozó festők és szobrászok, lombok, facsoportok. E sorozathoz tartozó képei közt korábban akadtak könnyebben beazonosítható témájúak, az újabbak már jóval nehezebben dekódolhatók. Egy sapkás figura malterosládában kever valamit, majd húzza maga után, hajlongó alakok, egy álló férfi valaki fejére teszi a kezét (az eredeti fotó szerint hajat nyír). Hiányzik belőlük a korábbi képek titokzatossága,( mint a telep szélén felbukkanó szarvas), enyhe zsánerszerűsége. Kiindulópontjukkal ellentétben a most látható festmények – a művek hátterét nem ismerők számára mindenképpen - jócskán eloldódtak eredeti környezetüktől, szereplőiktől.

Valódi témájuk így az idő, pontosabban annak romboló, az eredeti állapotot mind nehezebben felismerhetővé tevő munkája. Ezt igazolja a festéstechnika is, olyan hatást keltve, mintha lassan leperegne a képekről a pigment. Még éppen felismerhető a jelenet, de mellettük főszereplővé válik a roncsolódás adott módja is. Van olyan kép, melyről mintha felitatták volna az eredeti élénk színeket, másokról hullanának a festményszemcsék, megint másokba pedig akárha egy színevő féreg rágott volna tekervényes útvonalakat.

Más eszközök tovább fokozzák a bizonytalanságot. Ugyanaz a jelenet megfestve más sérülésekkel, más színhatásokkal, de előfordul, hogy egy régebbi kép egyik fele átvándorol a másikra, akárha „véletlenül” egymásra fotózott képkockákat látnánk. Sőt, a képfelületnek vannak olyan részei, melyek nem engedelmeskednek a pusztulásnak, így maradhat ép például a malterosládát vonszoló alak nadrágja és cipője.

A küzdelem a kép és az enyészet között tehát egyelőre döntetlenre áll. Bartus egyfelől elfogadja a ’sic transit” könyörtelen ítéletét, ennek ellenére továbbra is fest, képeket készít, s pontosan ez a sorozat is igazolja, hogy milyen fontos neki ez a nyári művészközösség.

A két művész érzékenyen s természetes módon fejezi ki aggodalmait a devalválódó emberi értékek, köztük a művészet bizonytalan sorsa miatt, s keres utakat (hol nyíltabban, hol rejtetten, hátsó ösvényeken) pont a művészet, a transzcendcia felé.

Magyar Műhely Galéria

2024. október 9.

Bartus Ferenc

https://www.instagram.com/lucferk/

Villanás a kék felett / Flash over the blue
125x150 cm, oil, canvas

Reményhez / There is still hope
125x150 cm, oil, canvas

Zóna / Zone
125x150 cm, oil, canvas

Széllel szemben / Against the wind
100x120 cm, oil, canvas

Jövőkutatók / Researchers of the future
80x95 cm, oil, canvas

Bűnbánat / Repentance
120x100 cm, oil, canvas

Személyes tér / Personal space
85x85 cm, oil, canvas

Sebestyén Zoltán

Szentenciák I.
100 x 150 cm, Lightbox

Szentenciák II.
100 x 150 cm, Lightbox

Önarckép B. / Self-portrait B.
100 x 150 cm, Lightbox

Önarckép P. / Self-portrait P.
100 x 150 cm, Lightbox

Bársonyos játszótér.... / Velvet playground..
70x100cm, Lightbox

Párizs üzenete II. / Message of Paris II (diptichon)
2x 41x31cm, Lightbox

Az arcom a maszkom..I. / My face is my mask.I.
60 x 80 cm, Lightbox

Az arcom a maszkom..II. / My face is my mask.II.
60 x 80 cm, Lightbox

2023. szeptember 22., péntek

PEREMVIDÉK / Magyar Műhely Galéria

FAZAKAS RÉKA művészettörténész írása az Országút online folyóirat oldalán.

https://orszagut.com/kepzomuveszet/a-peremvidek-falkepei-bartus-ferenc-kiallitasa-magyar-muhely-galeria-budapest-5138?fbclid=IwAR02kcVFrQ4ly_P8Tgt2OVwqzs3Oih1xjkYa-6bQGbfFyuYYU4t9gLafUxY

https://www.instagram.com/lucferk/

Rekonstruált emlékek I. / Reconstructed memories I.
150x125 cm, oil, canvas

Személyes tér / Personal space
150x125 cm, oil, canvas

Rekonstruált emlékek II. / Reconstructed memories II.
150x125 cm, oil, canvas

Rögzített pillanat / Fixed moment
150x125 cm, oil, canvas

Üzenet / Message
100x120 cm, oil, canvas

Vidéki hangulat / Rural atmosphere
100x120 cm, oil, canvas

Fohász / Supplication
50x70 cm, oil, canvas

Rögzített pillanat II. / Fixed moment II.
100x120 cm, oil, canvas

Harmónia / Harmony
150x125 cm, oil, canvas

Bűnbánat / Repentance
50x70 cm, oil, canvas

A megtalált elem / The item found
100x80 cm, oil, canvas

Reflektorfényben / In the spotlight
100x80 cm, oil, canvas

2023. március 4., szombat

BABY BOOM + X + Y

BABY BOOM + X + Y című kiállítás / Fazakas Réka művészettörténész

Generációk találkozása a MAMŰ Galériában

A tárlat különleges címe többféleképpen értelmezhető; a Baby boom + X + Y utalhat a születésszámok ugrásszerű emelkedésére, ugyanakkor gondolhatunk az X és az Y kromoszómákra is. Mégis a címet inkább a különböző generációk együttélése és az ebből fakadó ellentétek, illetve az egymáshoz való közeledések irányából kell megközelítenünk.

Elsőként tisztáznunk kell, mit jelent a Baby boom, az X és az Y generáció, mik a jellemzőik és miben különböznek egymástól a most kiállító, korosztályukat képviselő alkotók. Napjainkban egy generáció átlagosan 15 évet ölel fel, noha az elmúlt évszázadokban az emberöltő kifejezést használták, ami 25-35 évet jelentett, amely időtartam alatt egy fiatalember szülői korba lépett. Akkoriban alig változott valami az évszázadok alatt, míg felgyorsult 20. századunk második felében, a technika fejlődésével már 15 évente történik egy generációváltás.

A második világháború után születettek a Baby boomerek, akik a szakirodalom szerint 1946 és 1964 között látták meg a napvilágot. Ők azok, akik a háborús pusztítások után már a viszonylagos jólétbe, konszolidációba születtek bele, melynek feltételeit a szüleik – az úgynevezett veteránok, az 1945 előttiek– teremtették meg. A Baby boomerek lázadása, újító törekvései, hippi hozzáállása, szexuális forradalma, mára különösen Amerikában és a fejlett Nyugat Európában jólétet és erős társadalmi befolyást harcolt ki magának. Ezzel különösen a fiatal, most pályakezdő Z generáció száll szembe (akik 1996 és 2010 között születettek), mely konfliktus leginkább a környezetvédelmi kérdésekben érhető tetten, elég, ha Greta Thumbergre vagy a 2019-ben az Új Zélandi parlamentben elhangzott, azóta legendássá vált mémre, OK Boomer beszólására gondolunk, amit a 25 éves Chlöe Swarbrick zöld politikus foghegyről vetett oda boomer generációjú kollégájának. Hasonló ütközések hazánkban is előfordulnak, de bízhatunk benne, hogy a MAMŰ-ben a most kiállító művészek inkább együttműködnek és intenzív figyelemmel kísérik egymás munkásságát.

Az X és az Y generáció valahol a két véglet, a boomerek és Z generáció között helyezkedik el, bár, ez sem teljesen igaz, hiszen már beszélhetünk Alfa generációról is, a 2010 után születettekről. Az X generációsok 1965 és 1980 között születettek, akik a Baby boomerekhez képest kevésbé reprezentáltak, melynek egyik oka a tudatos születésszabályozás. Közös jellemzőjük, hogy átélték a szocializmust, és a rendszerváltás időszakában jutottak lehetőségekhez, a technológiai fejlesztésekkel kapcsolatban pedig időnként ambivalensek, hiszen nem ebbe születtek bele, hanem számukra ez tanult készség. Szemben az 1981 és 1995 között született Y Generációsokkal, akik már digitális bevándorlóknak számítanak, így egész másként állnak a világhoz és annak kihívásaihoz.

A kiállítás hat figurális festője harmonikusan osztható fel csoportokba, hiszen ketten boomerek (Pika Nagy Árpád és Sebestyén Zoltán), ketten X-esek (Bartus Ferenc és Bíró Botond), ketten pedig Y-osok (Taskovocs Éva és Dér Virág). Ha az első felvetésem alapján, tehát a kromoszómák szerint vizsgáljuk őket, ketten XX-esek, tehát nők, négyen pedig XY-osok, tehát férfiak. Ha a két csoportosítást vegyítjük, még érdekesebb konstelláció áll össze, hiszen éppen a két XX-es hölgy Y-os, tehát, ők a legfiatalabbak, az XY-os urak pedig mind boomerek vagy X-esek.

A bemutatott 17 festmény mindegyike figuratív, melyek mind az álom és a valóság, a mese és a realitás, a gyermekkor és a felnőttkor határán egyensúlyoznak, és talán leginkább a szürrealizmus és a mágikus realizmus hagyományaiból merítenek. A munkák sajátos párbeszédbe lépnek egymással, hogy végül valamennyi generáció élménye most, 2023 márciusában, a MAMŰ terében találkozzon.

A most látható festményeket összekötik az állatmotívumok, amelyek a legtöbb művésznél felfedezhetőek. Pika, Sebestyén, Bartus és Dér alkotásaiban is megtaláljuk őket, melyek főszereplői lesznek egy-egy gyermekkori emléknek, látomásnak, álomnak, vagy akár rémálomnak. A denevér, a tigris, a bika, az elefánt és a kutyák, illetve a szakrális bárányábrázolás mindegyike szimbolikus jelentéseket hordoz. A kutya Dérnél, Sebestyénnél és Pikánál is feltűnik, mely mindig a hűség, és a barátság szimbóluma, de lélekvezetőként az alvilághoz is kötődik. Bartus és Sebestyén munkáiban az állatok gyermekkori félelmek megtestesítői, a bárány pedig az Agnus Dei, vagyis az Isten báránya jelképeként szakrális szimbólummá válik. Dér és Sebestyén egymásra rétegzett kutyaábrázolásai jelképezhetnek valamit identitásunk sokféleségéből, az álomban és a valóságban megélt különbözőségekből.

A két most kiállító boomer, Pika és Sebestyén átélték a szocializmus lefojtott időszakát, majd a mágikus realizmus, a konceptuális művészet, a land art, a hiperrealizmus és új szenzibilitás kiteljesedését, sőt, Pika az erdélyi újhullám időszakát is. Egy elnyomó világban kellett lázadniuk, ami valamiként mindig meg is jelent a vásznaikon és az installációikon. Mostani alkotásaik témavilága és ábrázolási módja leginkább a klasszikus festészet hagyományából eredeztethető. Mindketten merítenek a zsidó-keresztény kultúrkör, a szürrealizmus és a mágikus realizmus tradíciójából. Pika most látható friss, triptichonszerűen bemutatott három olajfestményének összekötő motívuma, a Cézanne csendéleteiből is ismerős (zöld) alma. Ezek leginkább az ószövetségi bűnbeesés, a Kísértést idézik, melyre az egyik mű címében is utal. A Baptisztérium, illetve az „Ez az én testem” című festményei a keresztelés, valamint az úrvacsora misztériumát jelzik, ugyanakkor céloznak a bűnbeesésre, de a feloldozásra és a megváltásra is. A festményeken ábrázolt nőalakok kettős szerepűek, testi gyönyörökre csábítanak, ugyanakkor velük a bűntől való megtisztulást is lehetséges.

Sebestyén festményeinek kulcsmotívuma az idő, ami a munkái címében is feltűnik – Meginog a pillanat; Kéretlen idő. Mindkét kép egy-egy kiragadott momentumot rögzít. A realista ábrázolásmódú munkákon az alakok közötti interakciókból rendre kizökkent egy-egy szürrealisztikus vagy mágikus pillanat, mely akár az elménk kivetüléseként is értelmezhető. Csak az idősíkok és a különböző világok egybemosásával jöhet létre az, ami a vásznakon megtörténik. A kékes tónusú képei hasonlatosak az Y generációs, legfiatalabb Dér színvilágához, ám nála a munkák rétegzettsége erős kettősséget hordoz. A festmények egyszerre követik a klasszikus festészeti hagyományokat ugyanakkor megjelenik rajtuk a másodlagosan, vörössel felvitt, kalligrafikus, grafiti jellegű réteg. A kettősség a már említett kutya ábrázolásában is tetten érhető, de a női figurák alakjaiban is, akik mintha kettős életet élnének, ahol az álomszerű világban bármi megtörténhet.

A fiatalabb generáció művészeti élményeit a posztmodern képiség határozza meg, amely bármely korábbi időszak festészeti törekvései felé visszanyúlhat. Az X generációs Bartus felidézi gyermekkorának szürreális látomásait, melyek antik emlékeivel átitatva mossák össze azt a jelen világával. Az emberi psziché mélyrétegeiből bukkannak elő a sokszor félelmetes állatok, a nagyvadak, valamint a gyerekrajzokként megjelenő figurák és a mintaszerűen ismétlődő motívumok.

A szintén, még éppen X generációjú Bíró Magritte – ot idéző festményeinek élénk, direkt színekkel ábrázolt világa olyan látásmódot tár fel, amelyek összefüggései bonyolult hálózatokként kapcsolhatóak egymáshoz. A szürreálisan bemutatott, színes női és férfialakok, arcok, valamint a csőszerű tekervények, belső, lelki tájakra vezetnek, egy emberi szervezet érhálózatát is bemutatva.

Az Y generációs Taskovics élénk színű, növényi folyondárokkal gazdagított, elfolyó emberszerű alakjai mindig valamiféle átalakulást, torzulást mutatnak fel. Ezeknek mindig köze van ahhoz a testi és lelki örökséghez, amely életünket meghatározza, hasonlóan születésünk idejéhez.

A más-más generációjú hat művész tehát sokféleképpen kapcsolódik össze. A közös művészi lét, a barátságok, az együtt töltött művésztelepi időszakok, és a művekről való együttgondolkodás élményei kötik össze őket. Jó látni, hogy nem csak a fiatalabbak csodálkoznak rá az idősebbek munkáira, hanem fordítva is igaz ez. A generációs külsőségek léteznek, látszólag talán letagadhatatlanok, mégis a lélek szintjén mindenki valahol megmaradt az örök ifjúság időszakában.

Fazakas Réka

A Baby boom + X + Y című kiállítás 2023. március 24-ig tekinthető meg a MAMŰ Galériában (1071 Budapest, Damjanich u. 39.)

https://mamusociety.wordpress.com/2023/04/26/baby-boom-x-y/

2022. szeptember 8., csütörtök

A KÉTELY ILLATA / THE SCENT OF DOUBT / XVIII. Nagykáta-Erdőszőlő Nemzetközi Művésztelep

FAZAKAS RÉKA művészettörténész megnyitó beszéde.

Vajon milyen illatokat és kételyeket ébreszt bennünk az idei, immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett Nagykáta Erdőszőlő Nemzetközi Művésztelep sajátos alföldi milliője és a most, Budapesten bemutatott kiállítás anyaga itt, a MAMŰ Galériában. A 2022-ben nagykorúvá váló alkotótábor léte valamiféle mérföldkövet jelent, ami magában hordozza a komolyodás folyamatát és az egyre inkább jelentőssé válás lehetőségét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nemzetközi kapcsolatok folyamatos bővülése, illetve a minőségi kiállítások.

Az idei tematikus cím, ahogyan már 18 éve, a művésztelep vezetőinek és alapítóinak, Sebestyén Zoltánnak és Pika Nagy Árpádnak az ötlete, akik mindig igyekeznek igazodni az adott év szellemiségéhez, ám gyakran az csak később, az együtt töltött két hét és a közös élmények után nyernek valódi értelmet. Talán e mostani izgalmas cím, a Kétely illata is akkor válik befogadhatóvá, ha megismerjük a most látható alkotásokat és valamelyest ízelítőt kapunk a művésztelep hangulatából.

Idén először látogattam el Nagykáta-Erdőszőlőre, és tapasztaltam meg a közösség erejét és a hely sajátos szellemiségét. Megérkezve a világ zajától távoli helyszínre, rögtön feltűnt az épülethez közeli, nemrég épített buszmegálló, melyet Taskovics Éva sokféle allúziót ébresztő animációja mutat be. Az itt való várakozás önmagában ellentmondásos és jól szimbolizálja a magyar tanyavilág szegregált helyzetét, hiszen, busz erre már nem jár. Az egykori tanyasi iskola udvarára és épültébe lépve rögtön a készülő vacsora csábító illata csapott meg. Miután megtudtam, hogy az ízletes ételeket egy képzőművész-szakács, Wagner Edina készíti, kíváncsi lettem. Absztrakt, színes frízszerű festményei az életörömről, és az alkotás felszabadultságáról szólnak. Ezután megéreztem a készülő művek jól ismert festék és terpentin illatát, mely egyszerre az alkotás és az elmélyült művészi munka folyamatait jelentik. Mindehhez társultak a nyár felejthetetlen és jól megszokott illatai, a görögdinnyétől a szilváig, a házi lekvároktól a friss zakuszkáig. No de felmerül kérdés, hogy a különféle illatokhoz hogyan társul a kétely, az elbizonytalanodás folyamata. Látva készülés közben, és itt a térbe lógatva Asri Sayrac installációját, a dinamizmus és a bezártság paradoxonai elevenednek meg, ahogyan Dóró Sándor többnézetű téglatestei is az illúzió kételyeit erősítik. Nayg István megszaggatott vászna szintén jelzi a kétség markáns jelenlétét.

Szembesülve a művésztelepet körülölelő, elszáradt füves területtel, a sárguló levelű fákkal, engem is elfogott a bizonytalanság. A problémára Petrla Ferenc Senior és Bodnár László festményei, illetve Orsós Bence konceptuális, fotón dokumentált munkája reagál. Német Tamás embert formázó alkotása tükröt tart elénk, vajon fenntartható-e világunk, úgy, ha feléljük tartalékainkat, kivágjuk fáinkat, hozzájárulva ezzel az elsivatagosodáshoz és az üvegházhatás felgyorsulásához. Erre a problémára Besenyei Zsuzsanna Doubt című videója keres lírai válaszokat. Vajon ebben a kiváltképp aszályos nyárban lesz-e még egyáltalán csapadék, hogy a fű újra kizöldülhessen, ahogyan azt Lipták Ágnes grafikája mutatja, mely az idilli, örökzöld édeni állapotot idézi meg, ahol az ember szerepe, és beavatkozása csupán egy középpontba állított asztal jelenlétével érzékelhető. Johanna Seidel festményein pedig szintén olyan, még idillinek nevezhető, emberarcú tájakat látunk, melyek a romlatlanság érzéseit keltik. Szitás Bernadett gomolygó olajképein pedig az egymásba áttűnő színek és a formák együttese teremti meg azt a harmóniát, amit Gerlinde Thuma gesztusképein is látunk.

Az aszállyal kapcsolatos kételyeim picit enyhülni kezdtek, mikor a levegő lehűlt, és az eső ígéretét hozta. Azt az esőét, amit számomra Arkadiusz Ignaszek kékes tónusú, rácsos struktúrájú festménye idéz fel. Ám a rövid ideig tartó csapadék és a csodás esőillat sem oldott meg mindent, erősítve ezzel korábbi kétségeimet.

Az évek óta velünk lévő, sőt, a művésztelep sorsát most is befolyásoló pandémia, ami miatt többen nem tudtak Nagykátán jelen lenni (vagy végig ott lenni), bizonytalanná tette a művésztelep sorsát is. A szomszédunkban dúló ukrán háború is aggodalommal tölt el mindenkit, melyre Bíró Botond festménye, a bototválkozó-tükröt tartó, levágott karú katonája és Thomas Wendland drámai interaktív videója reagál, emlékezve, sőt, az optikai illúzió segítségével felidézve az ott elhunyt nőket. Varga József Zsolt és Palkó Tibor olajfestményei is kiszolgáltatott helyzetű lányokat, nőket ábrázolnak, akik testi vagy lelki értelemben a rendszer áldozataivá váltak.

Eddigi bizonytalanságainkat megfogalmazva mondhatjuk, hogy a kétely éppen attól kétely, hogy a rosszat is megkérdőjelezze. Az a szellemi erő, amit az egykori iskola kultúrája nyújt, illetve az a közösség, ami Erdőszőlőn 18 éve formálódik, miként Zirzi Judit akvarellje felidézi, inspiráló alkotói lendületet ad mindenkinek. Az itt dolgozó művészek olyan egységet képesek teremteni, amelyek segítik az alkotás folyamatát és a nemzetközi kapcsolatok elmélyülését, ahogyan ezt Iwo Weber performaszának dokumentációjában és Bartus Ferenc fotóalapú munkáin láthatjuk. Susanna Husemann festményein felhasználja a művésztelep padlásán talált levélrészleteket és textiliákat, amelyek mellet szárnyaló kolibrik tűnnek fel, sugallva az életörömöt és könnyedséget, amit Erdőszőlőn is megtapasztalhatunk.

A formálódó emberi kapcsolatokról, az identitás kereséséről, illetve a félelmetes magány érzéséről beszélnek Cservenka Edit, Sebestyén Zoltán és Dér Virág festményei, illetve Kácser László Camera Obscurával készített felvétele. A mester-tanítvány viszonyról Uta Heinecke sajátos önportréja és Pika (Nagy Árpád) Picassoval közös parafrázisa szól.

A most kiállított alkotások a kétely és a bizonyosság, az optimista és a pesszimista világlátás között egyensúlyozva igyekeznek meggyőzni bennünket arról, hogy a művészet igenis képes felülemelkedni aggályainkon és rajta keresztül egy másfajta szemszögből is rá tudunk látni a világra. Az illatok pedig talán képesek feloldani valamit mindabból a feszültségből, amit a gondolataink bennünk teremtenek. Talán az ebbe vetett bizalom képes rá, hogy a kiállított műtárgyakat kétellyel, mégis pozitív érzésekkel és a hozzájuk társított kellemes illatokkal együtt vegyük szemügyre.

Mindenkinek kétellyel teli, illetve kételymentes kiállítási élményeket kívánok, miközben belélegezzük a máris kikészített borok illatát.

Fazakas Réka

Az idén 18. alkalommal megrendezésre kerülő Nagykáta-Erdőszőlő Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása „A KÉTELY ILLATA” című tematikára készült alkotásokat mutat be.

Mai világunkban sok a bizonytalanság. Szinte mindent meg lehet kérdőjelezni. Manapság az emberek már semmiben sem bíznak. A KÉTELY, mint „lehetőség” a jelenlegi zavaros, pandémiás helyzetben hirtelen az ember egyik fontos alternatívájává vált. Így felmerült, hogy a híres francia filozófustól származó gondolatot („COGITO ERGO SUM”), egy kicsit tovább építve, ”átköltve” („DUBITO ERGO COGITO, ERGO SUM”), a KÉTELYT, a kételkedést tegyük a nemzetközi művésztelepünk koncepciójának fókuszába. René Descartes gondolata a következő volt: „Elhatároztam, hogy felteszem: mindazok a dolgok, amelyek valaha is bejutottak elmémbe, nem igazabbak, mint álmaim csaló képei. De csakhamar láttam, hogy mialatt így mindent hamisnak akartam felfogni, szükségképp kellett, hogy én, aki ezt gondoltam, legyek valami. S mivel észrevettem, hogy ez az igazság: gondolkodom, tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb feltevései sem képesek azt megingatni, azért úgy gondoltam, hogy aggály nélkül elfogadhatom a filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem”.

Úgy gondoltuk rákérdezünk, hogy a ma embere hogyan határozza meg magát a mai világunkban, ahol szinte mindig akad valaki, aki mindig, mindent megkérdőjelez. Mert mit tapasztalunk a körülöttünk lévő világban? Válságot, káoszt és sokszor az objektivitás hiányát. Így a kétely a gondolkodás egyik alapelemévé válhat, vagy már vált is. S ki tudja megmondani, hogy a végső következtetések, melyek a „kételkedve gondolkodóknál” felmerülnek, helyesek-e?

The final exhibition of Nagykáta-Erdőszőlő International Art Camp which is held for the 18th time this year got the theme The Scent of Doubt.

Our world we are living in today has many uncertainties. We can have questions about almost everything. Today people have no trust in almost anything. DOUBT as a possibility has become as one of the alternative solution for the time of pandemie and this confusing world that surrounds us now. Therefore the idea of taking this famous sentence „COGITO ERGO SUM” by the wellknown french philosopher, René Descartes and transforming into „DUBITO ERGO COGITO, ERGO SUM” came up and DOUBT became the central theme of the Art Camp. René Descartes thoughts: (...) I resolved to feign that everything which had ever entered my mind was no more truth than the illusion of my dreams. But I observed that, while I was thus resolved to feign that everything was false, I who thought must of necessity be somewhat; and remarking this truth--I think, therefore I am--was so firm and so assured that all the most extravagant suppositions of the sceptics were unable to shake it, I judged that I could unhesitatingly accept it as the first principle of the philosophy I was seeking.

We would like to ask the question how people define themselves today where always there will be somebody who is always questioning everything. Because what can we see and experience around us? Crisis, chaos, and the failure of objectivity. Thus, the doubt can become the core element of our thinking or maybe it has already become. And who can declare that the final conclusions by the doubters are true?

KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZEK / EXHIBITING ARTISTS:

Arkadiusz IGNASZAK / Asri SAYRAC / BARTUS Ferenc / BESENYEI Zsuzsanna / BÍRÓ Botond / BODNÁR László / CSERVENKA Edit / DÉR Virág / DÓRÓ Sándor / Gerlinde THUMA / Johanna SEIDEL / Ivo WEBER / KÁCSER László / LIPTÁK Ágnes / NAGY Árpád Pika / NAYG István / NÉMETH Tamás / ORSÓS Bence / PALKÓ Tibor / PETRLA Ferenc / SEBESTYÉN Zoltán / Susanne HUSEMANN / SZITÁS Bernadett / TASKOVICS Éva / Tomasz WENDLAND / Uta HEINECKE / VARGA József Zsolt / WÁGNER Edina / ZIRCZI Judit

MEGNYITÓ / OPENING:

2022. augusztus 12. 19:00 / 12 August 2022, 7pm

MEGNYITJA / OPENING BY: FAZAKAS RÉKA művészettörténész /art historian

KURATOR / CURATOR: SEBESTYÉN ZOLTÁN képzőművész / artist

HELYSZÍN / VENUE:

MAMŰ Galéria / Gallery, H 1071 Budapest, Damjanich u. 39.

MMG Galéria / Gallery, H 1072 Budapest, Akácfa u. 20.