Hasonlóságok és különbségek
Semmi sem változatlan
Minden megrekedhet
Semmi sem törhetetlen
Minden átszakadhat
– Tükörbe mondom –
Minden átszakadhat
Semmi sem törhetetlen
Minden megrekedhet
Semmi sem változatlan
*
Minden Változatlan
Odafelé – Visszafelé
– Mondom tükörbe : ebröküt modnoM –
Visszafelé – Odafelé
Változatlan Minden
/N. Z./
Gyermeki test, megfeszített pózban, mondhatni: patetikusan és poétikusan. A Megfeszítettet idéző, megmerevedő corpus, sajátos felmutatásban. Mintha zuhanás pillanatában dermedt volna erre a szintre. Jelenése az ég – és a néző felé tart tükröt, melyben egy felhő-arcú bohóc ábrázata foszlik szerte, ott, ahol a felismerés és az agónia ütközése zajlik, a fönt-lent és a kívül-belül határmezsgyéjén, egy köztes lét-állapotban…
A monochróm, réteges, fotóemulzióval is átitatott, visszafogottabb, lírikus absztrakt látomások után: egy újabb korszak született Bartus Ferenc művészetében. Ott, a Fragmentumok egyes opusaiban Kirchner (Ernst Ludwig), Nolde (Emil) és Ensor (James) ziláltan megnyúlt, maszkos alakjai folytak egymásba az alul- és túlexponált terekben. Jelenlegi munkáiról a fiktív fabula-darabok, filozofikus eposztöredékek szintén látomásosan, belső jelenések általi történetekként lépnek elénk. A szinte szakrális gúnyrajzok, mitológiai torzítások, illetve ismeretlen és megidézett alakok egyféle nyugtalanságot sugároznak, melyek (ön)ironikus felvetéseket is hordoznak, néhol pedig „üzenetek nélküli üzenetekkel üzennek”…
Ébredezés: mágikus ecsetek kavarognak egy Gömbvillám esszencia-sűrűjében…
A minimális narrációval történő elbeszélésekben a különféle maszkokba, szerepekbe bújt „modellek” szerepjátékaiba tekinthetünk be, ahol szubjektív kinyilatkozások színtereinek kivetülése által: absztrahált és determinált lények tört-én-et-ének lehetetlen átváltozásai zajlanak… A majdhogynem „tökéletesre” klónozott, élethűre retusált nőstény-gorilla környezetében megnyúzott félálom-alakok rejtőznek; dimenziókon átsejlő asztrális figurák, önsorsukat boncoló, elfolyó-lebegő angyal-démonok, akiket a Nagy Bábjátékos rángat láthatatlan (idegi) zsinegeken. A gyökerek, miképpen a zsigeri szövetek, itt belső életet élnek – és módszeresen hálózzák be a történeti víziókat (is)…
A szellem testekbe-áradása rezgésekkel, rángással, majd Vitus-tánccal örvendezteti meg a bábok meta-morfikus életét. Az állatok igencsak elhatalmasodnak, a bábok és a speciális kereszteződések átveszik az irányítást; az Anima és az Animus vegyületté válik; vér helyett képlékeny fluidumok (mint pszichikai áramok) csobognak ezen lények erezetében…
Higanyba kevert hamu; tabuk és talányok. Meghasadt kőzetek, zokogó ásványok. Mindezek: kánonban énekelnek egy bánya-barlang bejárata előtti színpadon. A tisztáson gyászoló karnevál készülete zajlik. Ónix és achát serceg, obszidián suttog, hematit vergődik, ember-fejnyi széndarab nyüszít… A légtérben egy átlátszó meteor levitál… Most mindenki és minden elhallgat. Vihar előtti, háborúk előtti a csend.
Ozirisz kultusza is elősejlik. Anubisz, az alvilág fontos fejedelme, a kutya-ember-sakál úr: ördöghal-bőr tálcán hordozza a balzsamozott fejeket s (káposzta helyett is) e lobotómia által megnyitott testrészekkel eteti Lynch embernyúl-mutációit, „akiket” különböző mutatványokra képeztek ki. E nyúl-emberfélék ellepik az erdő-színházat és a kulisszák mögött lerágják, sáskahadként zabálják föl a monumentális festményeken élő fákat. – S lőn nagy pusztaság, és ismételten lőn nagy hiány – majd fokozatosan kirajzolódnak, felkenődnek a visszatérő, háttér-foltokból építkező, meghatározó felületek…
Itt megemlíthetjük Bartus Ferenc barlang-festményekhez való vonzódását is, nem utolsó sorban színhasználatainak és állat-motívumainak kapcsán.
A művész így fogalmaz: „az állatok megjelenítésével emberi jellemábrázolásra törekedtem. Vagyis itt a kapcsolat az egyiptomi “sík” ábrázolással, az oldalnézetűséggel, és ahogy Anubisz-nak megvan az állati jelképe, úgy az összes istenségnek megvan a szimbolikus állati megfelelője. Hát ezért (is) vannak ember testű, állat fejű, vagy állat testű, ember-fejű figurák megtestesítve a vásznon…”
A bizonyos gnómok, a lelki nyomoroncok, a kifordult elmeállapotú közszereplők és az emberi roncsok világában: e fiktív lények és áttetsző jelenések, mondhatni, hogy felüdülés-sóhajokkal elegy gondolat-sorokat kínálhatnak: szenzibilis befogadónak – és szkeptikusoknak egyaránt… – „Idegenek” mély-lilákban és étheri (szín)orgiákban megmártózva. A Küklopsz, mint Nagy Testvér, gyanakvóan figyeli az iskolába (mellékutakon) haladókat, és az agressziókat lecsendesíteni óhajtó „prófétikus” gesztusokat. Egy keleti hajszobrász rituális délutánja is elénk vetül, egy mahagóni-vörös, bővérű óriás-nővel… Az ég zavaros, a folyamatos jelen („stabilan”) bizonytalan, akár a jövőképeket sejttető, múltakba mutató szintézisek…
Ölelés és elidegenedés. Felmutatás, rejtőzés, metaforák, dominanciák, befordulások. Az én váltakozásai, álom-variációi. Ezek mind-mind személyiségrétegek. Abszurd archetípusok, embrionális pulzálás, organikus révedések. Konfliktuskeltés a kapcsolatokban és allegóriák általi megoldás-keresések. Tradíciók és továbbjutások problematikája. Mesterek átírása. Jelentések halmozása. Beavatkozások. Morbid és nemtelen (androgüni) teremtmények megidézése. Egy „Y” lény metakommunikációja. Az ősi és az utópisztikus összemosódik. A figurák és a természet (alatti-feletti) ütköztetése vibrál. A hiány, a feszült várakozás gyújtópontjai: bekövetkezések előtti rezonanciával telítődnek.
Valóság és másolata. Vagy: a másolat valóságosabb létezése – akár szimultánban – a tudat(talan) szintjeibe ágyazódva, majd kitakarózva, kivetülve onnan. A sérült és sérülékeny „modellek” lassan elfoglalják a valóságnak mondott színtereket – s mindez már az ismert dimenziókban is igaz. A másolatok másolatainak másolatai (sok esetben) valósabb jelenlétek, mátrixok, görcsök, szövetek, méhkaptárok, transzformációk, sejtközi állományok, álom-álmok: álmok az Álom álmában…
A szanszkritban a mátrixot mayának nevezik. A maya: káprázat, energia, teremtő erő… Morpheusz ébreszti Orpheuszt, aki inkább mégis tovább-álmodik Morpheusz birodalmában… A feltárás, az átdolgozás, a metamorfózis folyamatos. Semmi sem változatlan – A Minden is (változatlanul) változó…
Palota Galéria, Budapest, 2015. június 05.
Nagy Zopán
https://www.ujmuveszet.hu/2015/06/hasonlosagok-es-kulonbsegek/
Semmi sem törhetetlen
Minden átszakadhat
– Tükörbe mondom –
Minden átszakadhat
Semmi sem törhetetlen
Minden megrekedhet
Semmi sem változatlan
*
Minden Változatlan
Odafelé – Visszafelé
– Mondom tükörbe : ebröküt modnoM –
Visszafelé – Odafelé
Változatlan Minden
/N. Z./
Gyermeki test, megfeszített pózban, mondhatni: patetikusan és poétikusan. A Megfeszítettet idéző, megmerevedő corpus, sajátos felmutatásban. Mintha zuhanás pillanatában dermedt volna erre a szintre. Jelenése az ég – és a néző felé tart tükröt, melyben egy felhő-arcú bohóc ábrázata foszlik szerte, ott, ahol a felismerés és az agónia ütközése zajlik, a fönt-lent és a kívül-belül határmezsgyéjén, egy köztes lét-állapotban…
A monochróm, réteges, fotóemulzióval is átitatott, visszafogottabb, lírikus absztrakt látomások után: egy újabb korszak született Bartus Ferenc művészetében. Ott, a Fragmentumok egyes opusaiban Kirchner (Ernst Ludwig), Nolde (Emil) és Ensor (James) ziláltan megnyúlt, maszkos alakjai folytak egymásba az alul- és túlexponált terekben. Jelenlegi munkáiról a fiktív fabula-darabok, filozofikus eposztöredékek szintén látomásosan, belső jelenések általi történetekként lépnek elénk. A szinte szakrális gúnyrajzok, mitológiai torzítások, illetve ismeretlen és megidézett alakok egyféle nyugtalanságot sugároznak, melyek (ön)ironikus felvetéseket is hordoznak, néhol pedig „üzenetek nélküli üzenetekkel üzennek”…
Ébredezés: mágikus ecsetek kavarognak egy Gömbvillám esszencia-sűrűjében…
A minimális narrációval történő elbeszélésekben a különféle maszkokba, szerepekbe bújt „modellek” szerepjátékaiba tekinthetünk be, ahol szubjektív kinyilatkozások színtereinek kivetülése által: absztrahált és determinált lények tört-én-et-ének lehetetlen átváltozásai zajlanak… A majdhogynem „tökéletesre” klónozott, élethűre retusált nőstény-gorilla környezetében megnyúzott félálom-alakok rejtőznek; dimenziókon átsejlő asztrális figurák, önsorsukat boncoló, elfolyó-lebegő angyal-démonok, akiket a Nagy Bábjátékos rángat láthatatlan (idegi) zsinegeken. A gyökerek, miképpen a zsigeri szövetek, itt belső életet élnek – és módszeresen hálózzák be a történeti víziókat (is)…
A szellem testekbe-áradása rezgésekkel, rángással, majd Vitus-tánccal örvendezteti meg a bábok meta-morfikus életét. Az állatok igencsak elhatalmasodnak, a bábok és a speciális kereszteződések átveszik az irányítást; az Anima és az Animus vegyületté válik; vér helyett képlékeny fluidumok (mint pszichikai áramok) csobognak ezen lények erezetében…
Higanyba kevert hamu; tabuk és talányok. Meghasadt kőzetek, zokogó ásványok. Mindezek: kánonban énekelnek egy bánya-barlang bejárata előtti színpadon. A tisztáson gyászoló karnevál készülete zajlik. Ónix és achát serceg, obszidián suttog, hematit vergődik, ember-fejnyi széndarab nyüszít… A légtérben egy átlátszó meteor levitál… Most mindenki és minden elhallgat. Vihar előtti, háborúk előtti a csend.
Ozirisz kultusza is elősejlik. Anubisz, az alvilág fontos fejedelme, a kutya-ember-sakál úr: ördöghal-bőr tálcán hordozza a balzsamozott fejeket s (káposzta helyett is) e lobotómia által megnyitott testrészekkel eteti Lynch embernyúl-mutációit, „akiket” különböző mutatványokra képeztek ki. E nyúl-emberfélék ellepik az erdő-színházat és a kulisszák mögött lerágják, sáskahadként zabálják föl a monumentális festményeken élő fákat. – S lőn nagy pusztaság, és ismételten lőn nagy hiány – majd fokozatosan kirajzolódnak, felkenődnek a visszatérő, háttér-foltokból építkező, meghatározó felületek…
Itt megemlíthetjük Bartus Ferenc barlang-festményekhez való vonzódását is, nem utolsó sorban színhasználatainak és állat-motívumainak kapcsán.
A művész így fogalmaz: „az állatok megjelenítésével emberi jellemábrázolásra törekedtem. Vagyis itt a kapcsolat az egyiptomi “sík” ábrázolással, az oldalnézetűséggel, és ahogy Anubisz-nak megvan az állati jelképe, úgy az összes istenségnek megvan a szimbolikus állati megfelelője. Hát ezért (is) vannak ember testű, állat fejű, vagy állat testű, ember-fejű figurák megtestesítve a vásznon…”
A bizonyos gnómok, a lelki nyomoroncok, a kifordult elmeállapotú közszereplők és az emberi roncsok világában: e fiktív lények és áttetsző jelenések, mondhatni, hogy felüdülés-sóhajokkal elegy gondolat-sorokat kínálhatnak: szenzibilis befogadónak – és szkeptikusoknak egyaránt… – „Idegenek” mély-lilákban és étheri (szín)orgiákban megmártózva. A Küklopsz, mint Nagy Testvér, gyanakvóan figyeli az iskolába (mellékutakon) haladókat, és az agressziókat lecsendesíteni óhajtó „prófétikus” gesztusokat. Egy keleti hajszobrász rituális délutánja is elénk vetül, egy mahagóni-vörös, bővérű óriás-nővel… Az ég zavaros, a folyamatos jelen („stabilan”) bizonytalan, akár a jövőképeket sejttető, múltakba mutató szintézisek…
Ölelés és elidegenedés. Felmutatás, rejtőzés, metaforák, dominanciák, befordulások. Az én váltakozásai, álom-variációi. Ezek mind-mind személyiségrétegek. Abszurd archetípusok, embrionális pulzálás, organikus révedések. Konfliktuskeltés a kapcsolatokban és allegóriák általi megoldás-keresések. Tradíciók és továbbjutások problematikája. Mesterek átírása. Jelentések halmozása. Beavatkozások. Morbid és nemtelen (androgüni) teremtmények megidézése. Egy „Y” lény metakommunikációja. Az ősi és az utópisztikus összemosódik. A figurák és a természet (alatti-feletti) ütköztetése vibrál. A hiány, a feszült várakozás gyújtópontjai: bekövetkezések előtti rezonanciával telítődnek.
Valóság és másolata. Vagy: a másolat valóságosabb létezése – akár szimultánban – a tudat(talan) szintjeibe ágyazódva, majd kitakarózva, kivetülve onnan. A sérült és sérülékeny „modellek” lassan elfoglalják a valóságnak mondott színtereket – s mindez már az ismert dimenziókban is igaz. A másolatok másolatainak másolatai (sok esetben) valósabb jelenlétek, mátrixok, görcsök, szövetek, méhkaptárok, transzformációk, sejtközi állományok, álom-álmok: álmok az Álom álmában…
A szanszkritban a mátrixot mayának nevezik. A maya: káprázat, energia, teremtő erő… Morpheusz ébreszti Orpheuszt, aki inkább mégis tovább-álmodik Morpheusz birodalmában… A feltárás, az átdolgozás, a metamorfózis folyamatos. Semmi sem változatlan – A Minden is (változatlanul) változó…
Palota Galéria, Budapest, 2015. június 05.
Nagy Zopán
https://www.ujmuveszet.hu/2015/06/hasonlosagok-es-kulonbsegek/
 |
| Ferk Ilona, Nagy Zopán |
 |
| Nagy Zopán |
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése